Szabadulj fel! Szólít a dal, és érezhetően megfelelt rá a majd ezerötszáz fős hallgatóság. Óriási ováció, nem szűnő taps, cigánykerekező gyerekek a leghátsó sorban, táncoló biztonsági őrök a backstage-ben. Ilyen volt a szombati Best of Geszti „pop-cirkusz” Miskolcon, a DVTK Arénában.
Gesztivel táncolt az Aréna apraja-nagyja
Elérkezett várva-várt miskolci állomására a Best of Geszti országos turnésorozat múlt szombaton. A DVTK Arénában megrendezésre került nagyszabású koncerten valóban együtt dobbant a szíve kicsiknek és nagyoknak egyaránt, nem túloztak a szervezők, mikor azt ígérték, ez a show minden generációt beindít majd.
Best of pop, rap, funky… és a rock!
A nagykoncert előtt a sokak által jól ismert, tősgyökeres miskolci Bányai Kriszta és zenekara lépett színpadra és gondoskodtak róla, hogy kellően felfűtött legyen a hangulat az Arénában. A helyi közönség számára egyáltalán nem ismeretlen zenészek fergeteges fesztiválhangulatot teremtettek egykettőre a hatalmas csarnokban, ahová addigra már kígyózó sorokban érkezett az érdeklődő közönség. Sokan talán szívesen hallgatták is volna kicsivel tovább a sokak által „miskolci Janis Joplinnak” becézett aranytorkú énekesnőt, de erre szerencsére lesz lehetőségünk hamarosan a soron következő városi rendezvényeken.
Hogy kerül a Geszti felvezetéseként a képbe, egy alapvetően rockzenét játszó együttes? Kérdeztük Bányai Krisztát a vérpezsdítő ízelítő után az öltözőben.
Úgy, hogy meghívtak! – mondja végtelenül közvetlenül és nagyot nevetve. – Talán a hajam színe miatt, mert passzoltam az Arénához! 😊 Bízom benne persze, hogy ettől többről volt szó. – S már mesél is. Arról, hogyan keresték fel ezzel a kéréssel, s miért éppen ezzel, az egyébként egytől- egyig nagyszerű zenészekből álló bandával érkezett hozzánk. Úgy véltem, hogy ez egy kiváló alkalom, hogy azt a zenekari formációt, amit a saját zenéimhez találtam ki – azért is a nevem fémjelzi, mert egyébként nekem van két másik zenekarom is a Zenegép és az Áll-a-tok, akikkel együtt működöm már hosszú évek óta, – viszont ez a Bányai Kriszta és zenekara formáció ez ahogy hallottad is, több saját zenét játszik, pl. ami köré szerveztük ezt a ma estét, az egy pár hónapos vadonatúj zeneszám, az Ez terem itt a Bükk alján, ami az itt termő tehetségeknek egyfajta tisztelgés és ezt mindenképp szerettem volna színpadra állítani.
Bányai Kriszta: Egy nagyon klassz koncerten vagyunk túl, mi nagyon jól éreztük magunkat. Szerencsére kiváló zenészek csatlakoztak ma hozzám, jó hangulatot csináltunk úgy érzem, jó volt a közönség visszajelzése, élmény volt velük együtt dolgozni, működni és igazából nálunk, a mi zenei köreinkben ez az energiaátadás a lényeg, ez pedig sikerült ma este is.
Rövid átszerelés után óriási tapskísérettel érkezett a színpadra a Best of Geszti zenekar
Geszti Péter egyszerűen elvarázsolja a közönségét kortalan slágereivel, színpadról felénk zúduló energiájával, hihetetlenül színes és bámulatosan megkoreografált show-jával és persze két rendkívüli énekesnőivel, Zabos Reginával és Czigány Judittal. Úgy röppent el a másfél órás koncert, hogy még legalább ennyi időre visszatapsoltuk volna őket, pedig a jól ismert dalokból valóban nem volt hiány, hiszen az első Ringasd el magad című daltól kezdődően az utolsó Áj láv jú-ig szinte mindent végig tudtunk vele énekelni mi, akik ezeken a zenéken nőttünk fel. Igaz, ami igaz, munkásságát tekintve nem lett volna nehéz még legalább ennyi dalt összegyűjteni a ráadásra, amit minden bizonnyal meg is fognak tenni, csak egy másik alkalommal. Erről már Ő maga beszélt.
Geszti Péter: Ide már egy új énekesnővel érkeztünk, Czigány Judittal, aki mostantól velünk fog már fellépni más koncertjeinken is és ma ez egy premier buli nekünk a Judittal. A teljes szettünket hoztuk ma ide el, amivel szeretünk fellépni. Érdekes módon nem is egy év indító, hanem egy évzáró buli, ezt a jól bejáratott pop-cirkuszt ezt most játsszuk utoljára itt nálatok és aztán nyártól már egy új koncertet fogunk vinni máshova, úgyhogy ez nekünk ma egy ilyen érzelmileg is fontos pillanat.
Érzelem, az volt bőven. Fent a színpadon és lent a küzdőtéren is, ami az este végére megtelt a lelátóról érkező, táncolni vágyó közönséggel. Még szólt a Nem adom fel, de már búcsúzott a zenekar, kitörő kiáltások és zúgó taps közepette, ott állt a szavak rímfacsaró mágusa a DVTK Aréna közepén, arcán elégedett mosollyal és kitárt karokkal a közönség szívéig hatolva.
A hangulatról teljes képgalériával is beszámolunk.