Dátum: 2024.03.28.

Bemutatkozás

Rólunk

A DVTK Aréna küzdőterét összesen 3600 m2 összefüggő sportparketta borítja.

A pályát borító parketta minősége megegyezik azzal, amit az NBA-ben használnak a csapatok.

Az Arénában a kosárlabda centerpálya mellett kialakításra került további négy kosárlabda pálya, két kosárlabda félpálya és öt röplabda pálya is.

A 3396 fő befogadására alkalmas lelátó mellett a csarnokban található nyolc darab Skybox, valamint egy exkluzív VIP lelátó is.

Arénánkban két büfé és egy VIP kiszolgálóhelyiség áll vendégeink rendelkezésére.

Csarnokunk nem csak a kosárlabdacsapat otthona; nálunk edzenek többek között a röplabda, a ritmikus gimnasztika, az asztalitenisz, az atlétika, a kajak-kenu és a kerékpár szakosztály tagjai is.

A centerpálya felett található egy négy elemből álló, elemenként 5×4 méter nagyságú, FULL HD felbontású LEDcube, mely a mérkőzések eredményjelzésén túl alkalmas élő-, álló-, és kamerakép megjelenítésére is.

Arénánkról mondták

Szabó Tamás

“Az, hogy kellene Diósgyőrbe egy sportcsarnok, már az 1920-as években felmerült, tehát ez igazából egy 100 éve létező ötlet, sőt, azt mondanám, hogy álom. 2010-ben, a támogatási lehetőségek bővülésével merült fel ez újra, de igazán komolyan 2014-ben kezdtük el fontolgatni ennek a lehetőségét, ekkor történtek meg az első egyeztetések, ekkor készültek az első vázlatok. Ha innen nézzük, ez egy nyolc éves folyamat, sok embernek – köztük nekem is – nyolc éves munkám van benne, hogy ez a csarnok elkészült. Büszke vagyok, hogy ez a csarnok a helyére került itt Diósgyőrben, és hogy részt vállalhattam abból, hogy ez az álom teljesült. Bízom benne, hogy ez az Aréna még ötven, vagy akár száz év múlva is itt lesz még, a diósgyőri szurkolók nagy örömére.”

“Remélem, hogy az Aréna a jövőben is pont ugyanolyan lesz, mint ma: minden délután telis-tele lesz mosolygó gyerekekkel, hétvégenként pedig boldog, lelkes szurkolókkal.”

“Nem szabad elfelejteni, hogy a csarnok nem csak a kosárlabda szakosztálynak ad otthont. Szintén a pályákon edz a ritmikus gimnasztika szakosztály, a konditermeket pedig a DVTK csaknem összes szakosztálya használja: atlétika, kajak-kenu, kerékpár, hogy csak párat említsek meg. Az asztalitenisz szakosztálynak is otthont adunk. Az Aréna magas fokú közönségkiszolgálásából adódóan pedig úgy gondolom, hogy nem csak kosárlabda szakosztály versenyeit, válogatott mérkőzéseit rendezik majd nálunk a jövőben. Hogy a kosárlabda szakosztályra is rátérjek: a felnőttcsapat és az utánpótlás csapatok is sokkal profibb szakmai keretek között edzhetnek, az pedig hatalmas előrelépés, hogy több csapat edzései is párhuzamosan megtarthatók.”

Völgyi Péter

“Úgy gondolom Európában is egyedülálló, hogy ennyire egy helyen és ilyen magas színvonalon legyen elérhető minden, ami a játékosok számára szükséges a szakmai munkához. Az Aréna lehetővé tette, hogy bármikor tudjunk edzeni, így a legmegfelelőbb edzéstervet tudtuk összeállítani. Nagy előny, hogy olyan egyéni képzések lettek beiktathatók a játékosok számára, amiket eddig nem volt hol elvégezni, és a ezeknek a képzéseknek a palettája is nagyon sokat bővült.”

“Már magában az is izgalmas, hogy mi vagyunk ennek a csodás létesítménynek az első lakói, de hogy ezt rögtön egy nem is akármilyen körülmények között szerzett trófeával tudtuk megünnepelni.

“Mikor először beléptem az Aréna ajtaján, szakmai vezető voltam, most szakmai vezetőként és kupagyőztes vezetőedzőként léphetem át ezt a küszöböt. Akármerre is vigyen az élet, ez már mindig az Arénához fog kötni.”

“Sok emlékezetes pillanatot éltünk meg az Aréna rövid ideje alatt is, én kettőt emelnék ki: az első, mikor Cheridene bedobta azt a ziccert Határ Betti mellett, és lehetőségünk nyílt egy büntetővel hosszabbításra menteni a kupadöntőt. A második az, amikor beléptem az öltözőbe a győzelem után, és láttam a lányok arcán az őszinte örömöt, a felszabadultságot a boldogságot. Ott az a pillanat mindannyiunkat kárpótolt mindenért, ami a szezonban történt.”

Szabó István

“A Miskolc Városi Szabadidőközpont rengeteg élményt adott a kosárlabda barátoknak, de a különböző jogszabályi változások miatt már nem lehet olyan színvonalon mérkőzéseket megrendezni, ahogy szerettük volna. Az új csarnokban kialakításra kerültek a játékosok rehabilitációját és a rekreációját segítő helyiségek, valamint az edzői stáb számára egy új iroda, amelyekhez az ezt megelőző években nem volt lehetőségünk vagy terünk. A DVTK Aréna mind a kiemelt nemzetközi, mind pedig az NBI/A csoportos kosárlabda találkozók otthonaként kiválóan működik.”

“Egészen kevés olyan szeglete volt az előző csarnoknak, amelyet nem ismertem. Reményeim szerint a DVTK Aréna is ilyen lesz, bár mikor először beléptem ide, az volt az első gondolatom, hogy:

“Jesszumpepi, ez a hely hatalmas!”

“Óriási különbség, hogy az Arénában nyitástól jelen vagyok, ami természetesen egy érzelmi többlet. Aki ismer tudja, hogy a női kosárlabda messze a legkedvesebb sport az életemben, így egy kifejezetten kosárlabdázásra tervezett csarnok létrejötte számomra egy nagyszerű érzés.”

Magyar Gergely

“Felsorolni is nehéz, milyen sok pluszt kaptunk az Arénától. Az utánpótlásnak közösségi és szakmai szempontból is rengeteget tudott adni: a gyerekek egy közegben vannak, amitől jobb kapcsolat alakul ki közöttük. A magas szakmai színvonal pedig abban segíti őket, hogy a lehető legtöbbet fejlődjenek az utánpótlás éveik alatt. De az edzői stáb munkájához is jelentősen hozzájárul az Aréna: egy helyen tudunk dolgozni, ami segít minket abban, hogy ötleteket, gondolatokat cseréljünk egymással. Még egy dolgot kiemelnék: a több pályának köszönhetően azok, akik egyszerre két korosztályban is játszanak, minden edzésen és mérkőzésen részt tudnak venni, ez nagyon komoly könnyebbség.”

“Ez tényleg egy nemzetközi viszonylatban is egyedülálló csarnok: bárki, aki belép ide, tátott szájjal ámul, hogy ez a létesítmény itt ilyen elképesztő színvonalat képvisel.”

„Majd’ 15 éve edzősködöm, és korábban sose volt saját asztalom, nem volt neki hely, nem volt rá lehetőség. Most saját irodám van, ez szerintem jól szemlélteti, mekkora a változás. Régóta vártunk arra, hogy legyen egy saját otthonunk, és ezt az Arénával tényleg sikerült megteremteni, ez nagyon felemelő.
Szóval nagyon nehéz megfogalmazni, mit is jelent nekem, nekünk ez az Aréna, ez egy teljesen különleges érzés. Rövid idő alatt is sok kellemes élmény fűz az Arénához. Magyar női utánpótlás kosárlabdában, bármely korosztályról legyen szó, nagyon nagy eredmény a Csatát legyőzni, az U18-as csapatunknak ez idén hazai pályán sikerült, ez nagyon sokat jelentett a lányoknak. A Magyar Kupa döntő utolsó másfél perce és a hosszabbítás, hogy az a győzelem ilyen körülmények között ebben a csarnokban született meg, az pedig szerintem utánozhatatlan.”

Bukovszki “Kicsi” Mónika

“Utánpótlás csapataink eddig a város iskoláiban, szétszórva edzettek, mérkőzéseket pedig a Városi Sportcsarnokban játszottak. Nem érezték, hogy valamelyik helyhez is igazán tartoznának. Ez most megváltozott, tényleg igazi otthonként funkcionál az Aréna az utánpótlás számára. Ugyanabban a létesítményben vannak az edzések és a hazai mérkőzések, ugyanazokat az öltözőket használják, ez korábban nem volt így és ez sokat segít nekik. Nekünk, szakmai vezetőknek is hasznos, hogy egy légtérben lehetünk az edzőkkel, ki tudjuk cserélni az ötleteinket, tapasztalatainkat és jobban tudjuk segíteni egymás munkáját.”

“Az új csarnok adott az utánpótlásnak valamit, amink korábban egyáltalán nem volt: egy állandó otthont.”

“Sokszor a szembeötlőbb, látványosabb szakmai jellegű változásokról beszélünk, de volt játékosként tudom, hogy a kisebb apróságok is sokat számítanak. Például az öltözőben kialakításra került egy kis konyharészleg, ahol a felnőtt csapat tagjai közösen tudnak enni, és beszélgethetnek egymással. Minden adott itt ahhoz, hogy a lányok jól érezzék magukat, és egy fontos része volt az idei, sikeres évnek.”

Kiss Angelika

„Izgultunk, hogy milyen lesz először pályára lépni az Arénában, de ezt pozitív értelemben mondom. Nagyon vártuk, hogy ilyen körülmények között, ennyi ember előtt játszunk, és szerintem komoly megtiszteltetés, hogy ennek a részesei lehettünk.”

“Szerettünk volna adni valamit annak a sok lelkes embernek, aki kijött a nyitómérkőzésre és szurkolt nekünk, nagyon örültünk, hogy ez sikerült azzal, hogy jó mérkőzést játszottunk és nyertünk.”

„Elképesztő élmény az is, mikor ránézel azokra a lányokra, akikkel tíz éve együtt kosarazol, hogy igen, itt vagyunk, kupadöntőt játszunk a Sopron ellen, és fej-fej mellett állunk. És akkor láttuk, hogy bevonulnak a szurkolók, még most is ráz a hideg, tényleg. Ezekben a pillanatokban érzed, hogy megérte minden edzés.”

„Olyan felszereltsége van az egész létesítménynek, amivel csak a legprofibb klubok rendelkeznek. Természetesen ez sokat segít abban, hogy megfelelően felkészüljünk a mérkőzésekre. Az is nagy pozitívum, hogy minden egy helyen érhető el nekünk, játékosoknak, sokkal könnyebb így regenerálódni a szerda-szombati hajtás közepén. Illetve van nagyon sok apróság, nekem személyes kedvencem a mérkőzések elején, a bevonuláskor a zene és a fények; egészen különleges a hangulata annak, hogy érzed, ahogy fellelkesedik a közönség.”

 

Menedzsmentünk

Szabó Tamás

Ügyvezető igazgató

Balogh Annamária

Létesítményvezető, értékesítési vezető

Konkoly Ádám

Létesítmény-üzemeltetés

Szabó István

Felnőtt csapat technikai vezető

Magyar Gergely

DVTK Akadémia igazgató

Bukovszki "Kicsi" Mónika

Utánpótlás csapat technikai vezető

A DVTK – Hun-Therm kerete a 2023/24-es szezonra

HUN

0

Aho Tyra

Irányító

HUN

10

Aho Nina

Irányító

USA

5

Charles, Kaila

Irányító

HUN

7

Kányási Veronika

Hátvéd

HUN

25

Tenyér Zsófia

Irányító

HUN

47

Oláh Fruzsina

Hátvéd

HUN

13

Lelik Réka

Hátvéd

HUN

42

Toman Petra

Bedobó

AUS

14

Garbin, Darcee

Erőcsatár

HUN

16

Fárbás Eliza

Erőcsatár

MNE

35

Jovanović, Milica

Erőcsatár

FRA

15

Tadic, Ana

Center

HUN

27

Vég-Dudás Anna

Center

LTU

18

Monika Grigalauskyte

Center

A DVTK – HUN-Therm szakmai stábja a 2023/24-es szezonra

HUN

Völgyi Péter

Vezetőedző

HUN

Ábrahám Márta

Másodedző

HUN

Kovács Dénes

Másodedző

HUN

Martini-Fodor Csilla

Erőnléti edző

HUN

Dr. Farkas Tamás

Csapatorvos

HUN

Rása Valentina

Masszőr

HUN

Szabó István

Technikai vezető

HUN

Vályi-Nagy Eszter

Fizioterapeuta