Dátum: 2024.04.23.

Az első DVTK Sportnapnak adtunk otthont

Több, mint 600 gyerek ismerkedhetett meg különböző sportágaikkal az I. DVTK Sportnap keretén belül. A város és a megye más településeiről is érkező általános iskolások a DVTK nyolc sportágával: a labdarúgással, a jégkoronggal, a kosárlabdával, a birkózással, a röplabdával, a kézilabdával, az atlétikával és az asztalitenisszel is megismerkedhettek.

Most először került megrendezésre a DVTK Sportnap, melynek csarnokunk adott otthont. A gyermekeknek a diósgyőri edzők és játékosok vezetésével volt lehetőségük megismerkedni a klub sportágaival. A sportnapról Sántha Gergely, a DVTK elnöke is nyilatkozott:

– Az elmúlt öt évben ez az első nagyobb rendezvényünk, ami kifejezetten arra szolgál, hogy az alsós korosztályban megismertessük a DVTK sportágait a gyerekekkel. Ez egy nagyon fontos momentum a klub életében, hiszen a tehetséges gyerekeket már most meg tudjuk találni és figyelmet fordítani rájuk, másrészt pedig azokat a gyerekeket is közel tudjuk hozni a legnagyobb régiós multisportklubhoz, akik nem lesznek profi DVTK sportolók. Ez egy jó első belépő a fiatalok felé. Illetve nagyon fontos az is, hogy látják, hogy milyen szakemberek, milyen infrastrukturális körülmények között foglalkoznak velük, amire úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk DVTK szinten. Reméljük, hogy ebből a nagyszerű rendezvényből hagyományt tudunk teremteni a jövőben.

Megosztás:

További aktualitások

Szülők Akadémiája III.

Április 25-én, csütörtökön kerül sor a DVTK Kosárlabda Akadémia „Szülők Akadémiája” sorozatának harmadik napjára. Az