Az összejövetelre az év utolsó, győztes Euroliga mérkőzése után került sor a DVTK Aréna VIP termében.
Nyitóbeszédében Völgyi Péter, a DVTK HUN-Therm vezetőedzője a tőle megszokott higgadtsággal elemezte az idei szezon eddigi teljesítményét, és most egy tartalmas pihenésre, töltődésre szólította fel a játékosokat a rövid szünetben, még akkor is, ha ő maga legszívesebben már másnap folytatná velük a közös munkát.
A csapat nevében Kányási Veronika megköszönte az egész éves támogatást Rónai Attilának, a csapat főszponzorának. Továbbá köszönetet mondott az egész stábnak azért a munkáért, befektetett időért, energiáért, amit az ő előremenetelükért, egészségükért nap mint nap tesznek és végeznek.
Végezetül Rónai Attila minőségi borokkal ajándékozta meg a játékosokat és háláját fejezte ki nekik, amiért beengedték őt a csapat és a stáb mindennapi életébe, elkísérhette őket egy-egy idegenbeli mérkőzésre, ezáltal személyesen is megismerve őket. Továbbá méltatta azt az összetartást, amit tapasztal a lányok és a stáb többi tagja között, hiszen úgy véli, ez viszi előre ezt a csapatot akár a csillagokig! Mondta ezt előretekintve a szezon hátralévő részére és kívánt nagy-nagy sikereket mind az Euroligában, mind a hazai szerepléseken.