Igazi törzsszurkoló apa-fia páros nyerte a HUN- Therm Consulting Kft. Dobóversenyének 1 000 000 forintos fődíját.
A félidei HUNTHERM Dobóverseny időnként megújulva, immár harmadik szezonját zárta szombaton a fergeteges hangulatú találkozón.
A játékra idén bármely 14 évet betöltött személy nevezhetett párjával, a DVTK Arénában kihelyezett nevezési ponton a hazai mérkőzések előtt. A nagysikerű játék mára elválaszthatatlan része a kosárlabda mérkőzéseinknek, olyannyira, hogy az MKOSZ által nálunk rendezett Eb-selejtezőkön is rendre keresitek a dobozunkat megszokott helyén, a csarnok előterében. (Ilyenkor azonban ugye nincs játék.) Idén több mint 900-an dobtátok be a neveteket, összesen 450 érvényes nevezés érkezett, több mint 150 ajándékot adtunk át és 72 szerencsés nyertest ünnepelhettünk a verseny során.

Megadtuk a módját
Állandó tánccsoportjaink, a 4-Dance Club Tànc- és Musicalstúdió, valamint a Miskolci Mazsorett Együttes által bemutatott fergeteges half-time show-val egybekötött fődíj sorsoláson minden szelvény ismételten a nevező ládába került, a sorsolást természetesen Rónai Attila, a Hun-Therm Consulting tulajdonosa, egyben a DVTK HUNTHERM névadó szponzora végezte el több mint háromezer néző előtt a bajnoki döntő 2. mérkőzésének szünetében.
Csak egy páros vihette el a főnyereményt
Szeniczey Zsoltot és fiát Pétert, ha máshogy nem is, arcról valószínűleg mindenki ismeri a DVTK kosárlabda dolgozói és szurkolói közül. Rónai Attila elmondása szerint nem csoda, hiszen „minden hazai, idegenbeli, akár külföldi meccsen ott vannak. Ez a főnyeremény jó helyre került. – szögezte is le gyorsan.
A nyeremény átadására a mérkőzés után a DVTK Aréna VIP termében került sor, ahol Rónai Attila egyebek mellett egy egyedi címkés borból és sálból összeállított csomagot is átnyújtott a pénznyereménnyel együtt. A kötetlen hangvételű találkozón Zsolt elmesélte, mikor látta a posztot a sorsolásról, mondta is magának, ezt meg kellene nyerni, pont úgy, ahogy a nagy meccsek előtt szokta mondogatni, ezúttal mindkét esetben bejött a számítása.
Én egyáltalán nem számítottam rá, nagyon meglepődtem, de nagyon örülök neki.– mondta az ifjabb Szeniczey. Arról, hogy mi lesz a sorsa az összegnek egyelőre nem árultak el sokat. Egészen biztosan meg lesz a helye.– felelték diplomatikusan mosolyogva.
Nagyon nem búcsúzkodtak, ahogy harminc éve általában, kedden ismét találkoznak, hiszen még semminek nincs vége, további két győzelemre van szükségünk a bajnoki cím megvédéséhez. Így tehát ez lett a végszava is a szombat estének: Kedden mindenki Sopronba!
Rónai Attilának ezúton is köszönjük az 1 000 000 Ft-os felajánlást, az aktív közreműködést, azt a rengeteg támogatást, melyet a csapatnak nyújt, s melyekről egy másik cikkben fogunk szót ejteni. Idei nyerteseinknek szívből gratulálunk.